2012. május 19., szombat

Hajszőkítés - A TITOK

Hello-bello!

Jó ideje nyúzza a fülemet Liv, hogy " mért nem írom le, hogy mivel szőkítem a hajam...milyen festéket használok.. stb "...szóval most neki IS kedvezek ezzel a bejegyzéssel :)
Azt hiszem a legegyszerűbb az lesz, ha a legeslegelejétől kezdem az egész mizériát.
Számomra a szőke haj mindig is egy álom volt. Mindig irigykedtem azokra a lányokra, akiknek gyönyörű szép szőke hajuk volt. Emlékszem, szakközép elsős voltam mikor a barátnőmmel kitaláltuk, hogy befessük a hajamat. Szerintem senki nem látott még olyan szépséges csibe-sárga színt, mint amilyenben az én hajam pompázott. Kapucnival a fejemen mentem haza és a szüleim majd szívrohamot kaptak amikor megláttak anélkül. Anyukám nagyon aranyos volt azért, mert utána vitt egy párszor fodrászhoz, hogy megpróbáljon az én sárga hajamból szőkét varázsolni. Ugye mondanom sem kell, hogy hiába voltam túl 5-6-7 festésen--az eredmény még mindig siralmas volt. Ezek után kipróbáltam a sötét vöröset. Mondván, ha már szőke nem lehetek, akkor kipróbálok valami mást. Szerintem életemben nem néztem ki annyira furán, mint vörös hajjal. Borzasztóan állt! Hiába fehér a bőröm és hiába zöld a szemem-- a vörös az nem az én színem. Akkoriban ( és még utána nagyon nagyon sokáig ) az egész család fekete hajkoronával pompázott, így a vöröset villámgyorsan leváltva én is fekete lettem. Először kékes fekete, majd padlizsán fekete, majd padlizsán fekete pink oldalt frufruval. Persze a pink frufru csak iskolás koromig. Az érettségi évében én megint úgy döntöttem, hogy megpróbálok mégegyszer szőke lenni. A sárgaságig megint sikerült eljutnom, majd vissza a tuti feketére. Így töltöttem el még nagyon sok évet. Már az első munkahelyemen dolgoztam, gyönyörű hosszú fekete hajam volt és éreztem, hogy valamit változtatni kellene rajta. Találtam is a neten egy szuperjó frizurát. Egyetlen bibi volt vele---méghozzá az, hogy fekete hajban nem érvényesül. Anyukámnak is nagyon tetszett és bátorított is, hogy vegyem az irányt a fodrászat felé. Válljak meg a fekete hajszínemtől és legyek olyan színű,  mint a képen látott frizuráé. Világosbarna szőke melírcsíkokkal. Nagyon szerettem volna, de már nem nagyon mertem kísérletezni. Ahová akkoriban jártam műkörmöshöz ott természetesen volt fodrászat is. A műkörmösömnek pont olyan hajszíne volt, mint amilyet én szerettem volna. Meséltem neki a tervemről és a bátortalanságomról is. Aztán megjött a bátorságom, mikor azt mesélte, hogy ő is fekete volt és az ottani fodrász pikk-pakk ilyenné tette. Hahaha, én kis naív!!!!! Nem szeretném megmondani az összeget, hogy egy alkalomra mennyi pénzt hagytam ott az üzletben, de nem hogy világosbarna nem lettem, de még csibesárga sem. ( Azt elfelejtettem leírni, hogy ha a szőkeségről van szó, akkor én hajlamos vagyok bekattanni. Szóval itt már nem csak a melírozásról volt szó, hanem rendes szőkítésről. Totál telhetetlen voltam, már akkor is :D ) Láttatok már gondolom mindannyian rozsdát. Nah--nekem totálisan olyan volt a hajszínem. Sajnos képet nem tudok erről mutatni, mert a másik gépen van, ami jelenleg javítás alatt áll...de amint jó lesz, bepótolom!
Ez alkalommal kicsit kitartóbb voltam. Elmentem egy másik fodrászhoz, aki a páromnak egy ismerőse volt. Ő kezdte el tovább szőkíteni a hajamat. Már mondhatni majdnem normális szőke voltam, de azért a sárgaság csak nem akart sose eltűnni. Nem úgy mint a hajam. Ugyanis az minden egyes festésnél rövidebb és rövidebb lett. A végén Victoria Becham séróm volt. Ekkor adtam fel újból és festettem barnára a hajamat. Pár hónap múlva elköltöztünk a párommal Gödöllőről ide- Szigetszentmiklósra- ahol új embereket ismertem meg és kötöttem barátságot. Volt köztük olyan, aki fodrász/hajhosszabbító volt. Nagyon rákattantam erre a dologra. Tetszett az ötlet, hogy visszakapjam a szép hosszú hajamat. Meg is csináltattam vele. Persze a hajszínemet kicsit hozzá kellett igazítani a póthajhoz. Így lettem csokibarna. Azt hiszem 1 évig volt póthajam. Soha többé nem tetetek fel! Arra tökéletes volt, hogy ezalatt az idő alatt kicsit gyorsabban nőtt a hajam, de én eléggé lusta nőszemély vagyok. Nem szeretek hajat szárítani, utáltam, hogy a  törülközőbe nem borzolhatom bele a hajamat, stb. Miután leszedettem még pár hónapig csokibarna maradtam. Aztán drága barátnőmet megirigyelve, hogy milyen szép fehér ( szőke ) hajszíne van....elmeséltem neki az én nagy bánatomat. Nagyon sokáig bátorított ő is és a fodrász barátnőm is, hogy próbáljuk meg mégegyszer. Ők megcsinálják nekem! Egyáltalán nem bíztam már ebben az egészben és rettentően féltem, hogy a póthaj segítségével megnövesztett hajamat újra elfogom veszíteni. Elég sok idő telt el mire beadtam a derekamat. Fodrász barátnőm ráadásul adott is hideget-meleget a hajamnak, hogy leszívja a barna színt. Hatalmas szerencsém van, hogy erős a hajam. Lehet, hogy más haja a kezében marad volna attól a szivatástól, amit rajtam végzett. // Ezzel nem viccelek!! Szó szerint ezt mondta nekem. // Szóval szivatás és festést, szivatás és festés, majd festés-festés-festés. A szokásos mizéria volt jó pár hónapig a jól megszokott rezes, majd sárgás színekkel. Aztán megvettem azt a hajfestéket, amivel a barátnőmnek olyan tejfel szőke hajszíne van. Kb. a 3. festésre teljesen eltűnt a sárga és onnantól kezdve egyre szőkébb és szőkébb lettem. Most kellene mégegyszer - utoljára az egész hosszát befestenem ezzel a festékkel és én is tejfel szőke lennék. Errre egyenlőre várok, mert beteg vagyok és elég durván vérszegény. Nagyon kevés a vas a szervezetemben amit a hajamon lehetett a legjobban észrevenni. Ugyanis a vashiánytól brutálisan száraz lesz a haj. Azóta szedem a vaskapszulát és újra helyreállt a hajam. A biztonság kedvéért viszont megvárom, amíg kitalálják mi bajom van és csak utána festem be mégegyszer a teljes hosszát---addig pedig csak a tövét. Na de a lényeg a lényeg!!!! A festék, amitől többé soha nem fogok elválni és ami beteljesítette az álmomat:
az a Kallos-KJMN / 000 -ás hajfesték.
Mielőtt leírnám, hogy a dobozon mi olvasható...előtte leszögezném, hogy ez a hajfesték CSAK 12%-os oxival jó!!! 9%-al nem világosít!!!! Ha az oxi még friss, akkor pedig nem szabad 20 percnél tovább hatni hagyni, mert éget! Normál oxival kb. 30-35 perc. Ha habosodni kezd a festék a hajon, akkor pedig azonnal le kell mosni!!!! Természetesen fodrász segítsége nélkül nem ajánlott használni. Főleg nem kezdőknek!!!
A dobozon olvasható információ:
" KJMN Professzionális Krémhajfesték új generációs formulával, válogatott összetevőkből. Argán olaj és keratin hatóanyagainak köszönhetően optimális védelmet nyújt a fejbőr és a hajszálak számára. Természetes, ragyogó színárnyalatok. Rendkívüli színmegtartó képesség. "
Tény és való, hogy nem károsította a hajamat. A színe megmaradt és ténylegesen szőke lettem. Nekem ennél több bizonyíték nem kell arra, hogy tudjam mennyire jó.

Szeretném még a végére ( már megint jó hosszú bejegyzést hoztam össze ) leszögezni, hogy ezt a bejegyzést csupán tapasztalat-megosztásként tettem közzé. Nem vállalok felelősséget senki leégett hajáért. Nem garantálom, hogy mindenki haja kiszőkül ettől a festéktől. Csupán azt mondom, hogy az én lehetetlennek tűnő álmomat megvalósította és mint tudjuk- minden ember más!

Azoknak pedig, akik szőkék szeretnének lenni, de eddig még nem jött össze, csak azt tudom tanácsolni, hogy: LEGYETEK KITARTÓAK!!! Nehéz sárga fejjel flangálni ( én már csak tudom ), de a türelem szőke hajat teremt ;)


Ti voltatok már hasonló helyzetben? Mi a véleményetek a Kallos hajfestékekről? Milyen hajfestéket használtok?

18 megjegyzés:

  1. Én fekete vagyok,csak korai őszülő,én is Kallost használok,igen jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Kallos termékekről hallottam már hideget-meleget egyaránt. Lehet valakinek tényleg nem válik be, de nekem igen, szóval szerintem is nagyon jók :)

      Törlés
  2. Ezt még olvasni is rossz volt! Én is végigmentem az elmúlt években az összes hajszínen, de szerencsére nekem nagyon jó fodrászom van és a feketített hajamból egy nap : egy leszívás és egy festés után nagyon szép fehér szőkét tudott csinálni Free Limit vagy Limix samponnal.. Viszont én képre kíváncsi volnék, ha tennél bele párat a cikkbe vagy külön vagy bárhová :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akarom modani nem samponnal, hanem hajfestékkel :D

      Törlés
    2. Hát ha végigolvasni milyen rossz volt, akkor gondolhatod, hogy végigmenni ezeken a lépéseken milyen lehetett. Tény és való, hogy nem mindegy kinek milyen fodrásza van. Én is azt hittem, hogy jó fodrászhoz megyek, mikor előttem volt a példa ( lsd.: műkörmösöm ) --majd nekem még sem sikerült megcsinálnia. Az utána lévő fodrászról is minden jót hallottam, mégis a 3/4-ed hajam kárbaveszett...
      Ezekről a festékekről nem hallottam, de nagyon örülök, hogy leírtad, mert így utána tudok nézni - olvasni ;) Lehet még ki is próbálom ;)
      Képeket egyenlőre nem tudok csatolni a régi hajszíneimről, mert javítás alatt áll a régi gépem :(( de mostaniból valamennyit megtudtsz nézni az előző 2 bejegyzésemben ;)

      Törlés
    3. Ha gondolod és a fodrászod is beleegyezik, akkor írd le kérlek az elérhetőségét....hátha valakinek a közelében van és szívesen elmenne hozzá;)

      Törlés
  3. Ismerős a csibesárga "szőke" ... Nekem is volt már benne részem :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Utólag visszagondolva nem is tudom, hogy hogy tudtam kibírni :D úúúristen, így utcára/dolgozni menni... o.O
      Lehet hülyén hangzik, de én ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy kitartó voltam :)
      Neked most milyen a hajszíned?

      Törlés
  4. ha egyszer kiadnátok 3ezer forintot egy normális festékre és nem ilyen szaros kallosokra költenétek már bocsánat, akkor talán nem kéne ötödjére festeni a hajatokat hogy szőkék legyetek... sötétbarna hajam van 1 festéstől lilás-hamú szőke lettem ami a legeslegvilágosabb árnyalat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiheted, hogy a drágább hajfestékeket is kipróbáltam, de mégsem lettem teljesen szőke. Nem tudom, hogy végig olvastad-e a teljes cikket, de a legvégén írtam, hogy minden ember más! Lehet, hogy a Te hajadnak az jó volt, de az enyémnek speciel nem és nem azt mondtam, hogy ezzel a festékkel mindenkinek sikerülni fog--egész egyszerűen csak annyit, hogy ez az olcsóbb kategóriás hajfesték teljesítette be egy nagy álmomat...mégegyszer kifejezném, hogy az ENYÉMET! :)

      Törlés
    2. FahéjkaBaba: Én tudok a lilás hamu szőkénél világosabb árnyalatot is:))

      Törlés
    3. Csak az a nem mindegy hogy festetlen vagy festett sötétbarna hajadból lett elsőre olyan. Én még olyat nem hallottam, h vki egy festéssel szőkítőporozás nélkül válna legvilágosabb szőkévé festett sötét hajjal.

      Törlés
  5. Syoss hajfestéknél ocskábbat még nem láttam. Losangeles szökével festettem be az amugy is természetes sötétszöke hajam. Olyan vörös lettem mint a róka. Festhettem be barnára hogy eltüntesse a vörös szint

    VálaszTörlés
  6. Kipróbáltam...és tökéletesen működik!! :) :) Évek óta próbáltuk világosítani a hajam-ami eredeti színben s.barna,az őszülés miatt feketére volt festve hosszú ideje,jól is állt,de egy idő után éreztem öregít.A sárga árnyalat minden színe nekem is megvolt...egy ideje nagyon ügyes fodrászt találtam,de most ő is váltott és elveszítettem.Szóval egy ideje szőkés árnyalatú a hajam színe,de nem volt az igazi.
    Kipróbáltam a Kallos festéket...és gyönyörű szőke lett a hajam.KÖSZÖNÖM!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Vettem ezt a kjmn 000-ás kiszőkítőt..adtak hozzá 120ml 12es oxit..Ez a kettő leszív majd a hajamból?
      Vagy venni kell mellé mindenképp szőke hajfestéket?

      Alexa

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Húú, ebből most egy kis erőt merítettem. :) Nekem nyáron (augusztus) a kívánt sötétvörös szín helyett feketét festett a fodrász.. (előtte rézvörös volt). Kicsit ki is akadtam az egész kontár bagázsra, és elkezdtem otthon festegetni a hajamat... hát nem kellett volna. Feketére festhetek bármit, az olyan marad. A fejem csak egyre lilásabb és lilásabb árnyalatú volt.. aztán mondom ha már úgyis sötét, akkor maradjunk a sötétbarnánál. De az meg a régi részeken maradt kb fekete, felül meg 2 hét után megint rezes árnyalatú voltam. Borzalom! Főleg napsütésben. Most kitaláltam, hogy új év, új kezdtek. Hátközépig érő borzadvány hajamat szőkére cserélném. 4 napja meg is volt az első koktélozás-festés... és kicsit parában vagyok, mert én is szép csibesárga vagyok... :S De akkor remélem, hogy 2-3 alkalom után már normalizálódik a helyzet. :)

    VálaszTörlés
  9. Én is nagyon elvagyok keseredve a fodrász se tudta megcsinálni a hajamat most ezek után én hogy fogom? Teljesen magam alatt vagyok. Senki se segít.nem tudom milyen festéket vegyek már se szőke se barna se vörös a hajam utálom..

    VálaszTörlés